Egy-egy jogi eljárás nyilvános megjelenítése, pr-támogatása során kiemelt szerepe van az ügy földrajzi-kulturális kereteinek. A Mol elnök-vezérigazgatóját kenőpénz átadásával gyanúsító eljárás iskolapéldája annak, mennyire mást jelent a "nemzetközi korrupció" belföldi használatban, illetve akkor, ha azt a feltevések szerint mi exportáljuk.

Mi történt?

Hernádi Zsoltot, a Mol elnök-vezérigazgatóját kenőpénz átadásával gyanúsítja a horvát ügyészség – legalábbis erről számoltak be a horvát lapok és internetes portálok. A sajtóhírek szerint Ivo Sanader egykori horvát kormányfő pénzt vett át annak fejében, hogy átengedte a magyar olajvállalatnak az INA (a horvát nemzeti olajtársaság) irányítását: 2009 január végén részvényesi megállapodást kötöttek arról, hogy az INA hatfős igazgatóságába három főt delegálhatnak a magyarok, köztük az elnököt, akinek szavazata egyenlőség esetén dönt. A horvát kormány szintén három főt delegál a testületbe, ugyanakkor vétójoga van. A horvát sajtó tudni véli, hogy mindezért a kormányfő tízmilliós eurós kenőpénzt kapott.

A korábban már egyéb korrupciós ügyletekkel is megvádolt, miniszterelnöki megbízatásáról 2009. július elsején indoklás nélkül lemondó Sanader hónapok óta Ausztriában ül előzetes letartóztatásban. Szökés közben fogták el az osztrák hatóságok, és épp a napokra időzítették a kiadatását.

A Serbia Insajd blog horvát lapszemléje szerint a kenőpénz átutalására Mol-érdekeltségi körbe tartozó offshore-cégeken keresztül került sor, melyek Ivo Sanader bizalmasának, Robert Ježić nagyvállalkozónak vállalatával kötöttek szerződést. A petrolkémiai vállalkozó immár hónapok óta előzetesben van, Sanader szerint ő vallot rá, hogy visszanyerje szabadságát.

Az ügyben a nyilvánvaló újságírói hanyagság és/vagy célzott hamisítás mellett (az ügy részleteit ismertető Jutarnji List-cikkben Hernádi Zsoltot Hernádi Zoltánnak hívják, a Hungary Oil Product Limited nevében a Hungaryt y helyett i-vel írják, és egy teljes hónapot tévednek Sanader lemondási időpontjával kapcsolatban, augusztus 1-re datálva azt, így összefüggésbe hozva a július közepi tranzakciókkal) számos további ellentmondás is feszül. Míg a horvát sajtó tényként kezeli a vesztegetést, és állítja, hogy osztrák igazságügy megkeresésükre elismerte a Sanader elleni nyomozás fenti üggyel történt kiegészítését, úgy a magyar sajtónak a tárca szóvivője, Dagmar Albegger már nem erősítette meg ezt az információt. A horvát ügyészség is szűkszavú: csupán azt közölték, hogy az Ivo Sanader volt horvát miniszterelnök elleni korrupciós vizsgálat során két újabb gyanúsított neve merült fel.

A Mol egy közleményben határozottan visszautasította a vesztegetési gyanúsításokat, és horvát üzleti körök ármánykodásának minősítette az ezzel kapcsolatban megjelent sajtóhíreket:

"A MOL és elnök-vezérigazgatója Hernádi Zsolt megdöbbenéssel, ámde mégse meglepődve értesült arról, hogy olyan sajtóhírek terjednek, hogy nyomozás folyik megvesztegetési ügyben az INA részvényesi megállapodásával kapcsolatban.

A MOL aláhúzza, hogy, ami a horvát médiában megjelent, az mind találgatás és szóbeszéd. A MOL-nak semmilyen hivatalos információja egy esetleges nyomozásról az ügyben nincs.

A gyanúsítás beleillik az elmúlt időszak eseménysorozatába, amelyet azok indítottak és irányítanak, akik ellenérdekeltek abban, hogy az állami konglomerátum INA-ból olyan versenyképes vállalat alakuljon, melyet a gazdasági alapelvek szerint vezetnek. A támadásokat a MOL és annak vezetése ellen indították rögtön az INA részvényesi megállapodásának aláírása után azzal a nyilvánvaló szándékkal, hogy homályos bűnügyi gyanúsításokkal kétségbe vonják a megállapodás érvényességét. 

A két éve átvett irányítás eredménye, hogy ma az INA sokkal versenyképesebb vállalat, amely többek között a beruházásokon és beszerzéseken elért 10-60%-os megtakarításoknak is köszönhető. Nyilvánvaló, hogy ennek az átalakulásnak vesztesei is vannak. Azon kereskedők és beszállítók sokasága, akik immár nem tudnak a piaci ár fölött extra profitot realizálni és a korábban megszokott módon az INA-val baráti vagy politikai alapon üzletelni. Azok, akiknek lehetőségük volt arra is, hogy az INA-val szemben fennálló tartozásukat ne fizessék évekig. A vesztesek többnyire ugyanazok, akik személyes érdekeiket előszeretettel rejtik az úgynevezett “nemzeti érdek” jelszava mögé.

A MOL leszögezi, hogy soha semmilyen kifizetés, vagy fizetségről való egyezség nem történt, sem közvetlenül, sem közvetetten, sem az INA privatizációja során, sem azt követően a horvát politikai élet egyetlen szereplőjével vagy döntéshozójával sem.

Társaságunk határozottan visszautasítja az ezzel összefüggésben tett gyanúsításokat, melyekkel szemben szigorú jogi eszközökkel fel fog lépni."

Önmagában a fenti közlemény is tanulságos. Egyrészt érdemes eljátszani a gondolattal, hogy hogyan fogadta volna a közvélemény, ha a néhány évvel ezelőtti OMV-MOL csörte közepén az osztrák olajtársaság ilyen módon nyilatkozott volna a "nemzeti érdek" jelszava mögé bújó, politikai alapon üzletelő, versenyképtelen magyar vállalatokról. Másrészt egy hazai pályán hírbe hozott cég szinte biztosan nem úszná meg ennyivel: szóvivők és topmenedzserek izzadnának a mikrofonok előtt, parlamenti interpellációk, dörgedelmes vezércikkek, sajtótájékoztatók tartanák hosszú hetekig életben a témát. Ez azonban a két érintett ország közül ma csak Horvátországban van így.

A jogi pr szempontjából éppen ez a kettős mérce, a sajátos befogadói közeg a fontos. Az, hogy miként viszonyul a közvélemény az országhatárokon átnyúló korrupciós ügyekhez. Az elmúlt évek tapasztalatai alapján egy viszonylag egyszerű séma vázolható fel:

Magyarország közvéleménye általában megengedőbb az "exportált" korrupcióval kapcsolatban, míg sokkal szigorúbban veszi a fejlettebb országokból érkező, belföldön realizálódó visszaéléseket. Horvátországot hagyományos korrupt, balkáni államként tartjuk nyilván, és szinte természetesnek vesszük, hogy a magyar terjeszkedés útját esetleg kenni kell. Az elmúlt napokban nem olvastunk felháborodott véleménycikkeket és spekulációkat a magyar sajtóban, nem szólalt meg a politika (holott a MOL épp mostanság került újra az állami bevásárlással a politikai érdeklődés homlokterébe). A jelek szerint Hernádi Zsoltnak egyelőre még jogi pr-ra sincs szüksége Magyarországon.

Nem úgy a horvát érintetteknek saját hazájukban: a magyarok által lefizetett korrupt ex-miniszterelnök és lehetséges bűntársai értelemszerűen nyilvános céltáblák lettek, a nagypénzű, gyarmatosító magyarokat kiszolgáló nemtelenek. Ők tesznek keresztbe a nemzeti olajtársaság nemzeti kézben tartásának - és most képzeljük el, mit kapna az a magyar cégvezető, aki ugyanennek a törvénysértő elemekkel kísért kontraktusnak a másik oldalán állna! Most, amikor nagyon is friss a MOL magyar állami tulajdoni hányadához kapcsolt nemzetiszín magyarázat élménye a közvéleményben.

Vagy gondoljunk arra, hogy miként viselkedtünk valóban megtörtént ügyekben, amikor fordított volt a leosztás. Hosszú időre a politikai-gazdasági korrupció szinonímája volt a "Strabag", évek után is föl-fölbukkanó ügy a Grippenek vásárlása, és szintúgy a legszélesebb közvéleményt érdekelte, sőt háborította fel a Siemens magyarországi, ezirányú ténykedése, ahogy az Alstom-ügyben is rendre felvetik a korrupciós szálat. Ehhez képest lényegében csak a szakmai közvélemény értesült a Matáv 2003-as macedóniai kétes ügyeiről, ami csak évekkel később, vélhetően a német tulajdonosok nyomására vezetett Straub Elek elnök lemondásához.

A séma ugyanis működik: a korrupció exportja (különösen fejletlenebb demokráciával bíró országokba) amolyan szükségszerű eljárás, az expanzió tolerált formája a közvéleményben. Ugyanakkor roppant összetett és komoly munkát igénylő feladat megvédeni bárkit, akire a Magyarországon realizálódó, külföldi érdekek mentén megvalósuló korrupció árnyéka vetül.