Törvénymódosítás képében, januári hatályosulással érkezik a Lex Tvrtko. A sapkás műsorvezető és a kereszténydemokrata államtitkár, Rétvári Bence összefogása abszurd helyzetekhez vezethet az elítéltek jogérvényesítése és a következetes jogalkalmazás gyakorlatában.
(Korai elhatárolás: igen, szilárd meggyőződésünk, hogy az elítélteknek is vannak jogaik.)
A több irányba csapó módosítási csomag leginkább bereklámozott eleme ugyanis a Ptké. módosítását célozza:
T/4657. számú törvényjavaslat 1. §
Már a konkrét normaszöveg is több sebből vérzik, de a teljes képhez hozzátartozik a részletes indokolás vonatkozó része is, ahol a jogalkotó a közérdek védelmére hivatkozik - és elsősorban azon kesereg, hogy a véleménynyilvánítás korlátozásának feltétele nem állnak fenn, holott szerinte az elítélt:
- nyilatkozatáért fizetve a sajtó elismeri, hogy ez a nyilatkozat "érték"
- hírnévhez jut
- közérdeket sértő módon befolyásolja a bűnelkövetés és a bűnelkövető társadalmi megítélését, illetve az igazságszolgáltatás tevékenységének értékelését
Az első, ami szembetűnik, hogy az indokok közül legfeljebb az a közvetett érv merül fel a "fizetős" nyilatkozat ellen, hogy a pénzdíjas szereplésről szóló információ értékesnek állítja be a nyilatkozatot. A lényegi indokok azonban a fizetéstől független, tehát az ellenszolgáltatás nélkül tett nyilatkozat esetén is ugyanúgy megfogalmazhatók: ingyen is lehet "hírneve" az elítéltnek, és ingyen is magyarázhatja úgy a dolgokat, hogy magát védje, az eljáró hatóságokat pedig kritizálja. A törvénymódosítás tehát körülbelül az "egyáltalán nem kéne nyilatkoznia, de ha már ezt nem tudjuk betiltani, legalább ne pénzért tegye" módon foglalható össze. Az elítéltet ugyanis semmilyen jogi norma nem kötelezi arra, hogy bűnbánó Magdolnaként kérje a nyilvánosság figyelmét, és kizárólag részletes, feltáró jellegű beismerő vallomást téve szólaljon meg. Épp ellenkezőleg, saját ügyét értékelve joga van a saját álláspontjához, amit meg is oszthat a nyilvánossággal.
Képzeljük el egy pillanatra, ha nem így lenne! Akkor például idén januárig Kaiser Edének csak azzal lett volna szabad kiállnia a nyilvánosság elé, hogy őszintén megbánta a nyolc ember kivégzését a móri bankfiókban - holott immár jogerős ítélet mondja ki, hogy nem ő volt a tettes, más helyett ítélték el korábban. Ráadásul a valódi tettesek elfogása és Kaiser jogerős felmetése között másfél év telt el (!), ezalatt az idő alatt továbbra is gyilkosnak számított.
Társadalmi igény - létezik-e egyáltalán?
Fura, öngerjesztő folyamat volt már a Lex Tvrtko kezdeményezése is. A TV2 műsorvezetője ugyanis maga kereste meg a nyilvánosságot, illetve az illetékes tárcát azzal, hogy bár ő minden bűnözőt elküldött, aki pénzért akart neki nyilatkozni, de tudja, hogy mások súlyos pénzeket fizetnek ilyen sztorikért. Azóta egyébként tudjuk, hogy az általa vezetett Napló után, egy későbbi időpontban ugyanazon a csatornán jelentkező Frizbi Hajdú Péterrel című műsor is fizetett az erőszakos bűncselekménnyel vádolt Damu Rolandnak. Hogy miért mégsem a saját csatornáját, hanem inkább Rétvári Bencét kereste meg először, azt nem tudni. Azt viszont igen, hogy a Vujity által indított kampányig a túlnyomó többség egészen biztosan nem is tudott arról, hogy ilyen gyakorlat létezik - sőt, most is inkább csak tippelünk ebben az ügyben, illetve olyan ember "értesüléseire" hagyatkozunk, aki állítása szerint maga egyébként nem fizetett soha ilyesmiért.
Ha van tehát társadalmi igény, azt leginkább a műsorvezető keletkeztette, úgy, hogy a kulisszák mögötti valóságról mindeközben keveset tudni.
Szigorú tiltás - betartható-e?
Szintén a Frizbi volt az, amely a Cozma-gyilkosság vádlottjának fizetett a megszólalásért. Hajdú Péter műsorvezető szerint Raffael Sándor ötmillió forintot kért az interjúért, de végül ennek "töredékét" fizették ki neki. Az interjút részletesen elemeztük a blogon is - az tény, hogy a produkcióért inkább érdemelt fizetést Raffael, mint Hajdú.
Ugyanakkor azt is megtudjuk a Frizbi házigazdájától, hogy végül nem is Raffaelnek, és nem is közvetlenül a nyilatkozatért fizettek, hanem az ügyvédnek, azért, mert" összehozta az interjút", egyfajta közvetítési díjat. Ez pedig megmutatja a drákóinak szánt tilalom leggyengébb pontját: elég, ha az elítéltre "tekintettel" történik meg valamiféle juttatás átadása, privát viszonyok kihasználásával. Kap az ügyvéd mondjuk ötszázezer forintot, majd másnap spontán csökkenti a védelemért járó honoráriumát ugyanennyivel. Megteheti? Persze. Történik itt jogsértés? Egyáltalán nem. Hülyét csinálnak a jogalkotóból, visszájára fordítják a nagy akarást, normarontó szokást teremtenek? Szinte biztosan. (Egy szereplőről mindenesetre pontosan tudható, hogy szépen keresett a vádlottal készített, nagy nézettséget hozó interjún: maga a tévécsatorna. A jövőben ezt a pénzt már nem kell feltétlenül megosztania az interjúalannyal.)
Sőt, a terhelt számára még közvetettebb módon is nyújtható előny. Emlékezzünk csak, mennyire megszaporodtak a tavalyi választás előtt a Hagyó Miklósra nézve terhelő nyilatkozatok a sajtóban! A terhelt "okosan" nyilatkozik, az ügyészség örül, a politikai ellenfél örül... egy fia' nokiadoboznak se kell megmozdulnia, hogy mégis előnyöket nyújtsunk.
Szintén érdekes az a törvényhely, ahol a még jogerősen el nem ítélt vádlottak esetében rögzíti, hogy ha a gyanúsítás alatt kap ellenszolgáltatást nyilatkozatért, és később jogerősen elítélik, akkor ügyészi kereset alapján e megállapodás semmis, a kapott pénzt vagy előnyt vissza kell adnia. Nehezen összeegyeztethető ez az ártatlanság vélelmével, vagy akár azzal a garanciális jogelvvel, hogy a vádlottnak az eljárás során nincs igazmondási kötelezettsége sem (tekintettel ugyanakkor a hamis vád tilalmára) - miért ne szolgálhatná a védekezését azzal, hogy ilyen módon próbál bevételhez jutni?
Külföldön ezt okosabban intézik?
Két közismert amerikai esetet érdemes felidézni. Az egyik O.J. Simpson ügye, akit a feleségének és annak új párjának meggyilkolásával vádoltak 1994-ben, de a büntetőbíróság jogerősen felmentette. A férfi 13 évvel később jelentetett meg egy könyvet “If I did it” címmel, melyben elmeséli, hogyan tette volna meg az egyébként tagadott gyilkosságokat. Az azóta más bűncselekmények miatt börtönben ülő O. J. idén is hallatott magáról (vagy vette elő újra a bulvársajtó): június végén végigrohant az interneten a hír, hogy a népszerű show-házigazda, Oprah Winfrey fog exkluzív interjút készíteni a férfivel, aki végre bevallja, hogy ő az elkövető, de önvédelemből szúrt. A könyveladások után úgy tűnt, ismét profitál a gyilkosságból, komoly "fellépési" pénzre számíthat. Azonban Oprah alig 24 óra elteltével cáfolta, hogy O. J. erre készülne, pláne, hogy informálisan már a műsor producerének beismerő vallomást is tett. Szintén fontos körülmény, hogy O. J. csak a büntetőeljárást nyerte meg, a polgári perben veszített, és több millió dollár kártérítést tartozik fizetni az áldozatok családjának. Bevételei tehát nem nagyon keletkezhettek, mivel a könyvből származó jogdíjak egy bírói döntés okán a Goldman családhoz (a feleség szintén meggyilkolt új élettársának rokonaihoz) kerültek, kiegyenlítendő a kártérítést.
A másik ügy a hároméves kislánya megölésével vádolt, majd felmentett Casey Anthony példája. Az "anya" ügyészségi hibák és az elrontott bizonyítási eljárás okán szabadult a vád alól, a hatóság félrevezetéséért kiszabott büntetésébe pedig beszámították az előzetes letartóztatásban töltött időt, így idén júliusban szabadon távozhatott a börtönből. Ahogy O. J. esetében, úgy az asszony kapcsán is mesés média-ajánlatról szóltak a hírek, egymillió dollárt és Jerry Springer showját emlegették - de a műsor készítői itt is igen hamar cáfoltak. Pontosan tudták, mit kockáztatnának: a meggyilkolt kislányért Amerika-szerte gyúltak a lámpások ("Porch lights on for Caylee Marie Anthony"), a feltételezett gyilkosának pénzt fizető sajtótermékek ellen pedig bojkottot hirdettek.
És ugyanígy, az asszony kapcsán is felmerült az az opció, hogy esetleges, az üggyel összefüggő gyarapodásának valamiféle jóvátételt, illetve kártérítést kellene szolgálnia. Sorakoznak a perek és keresetek, melyek a nő alól húznák ki a gyermeke halála (megölése) "sztorijával" kereshető pénzt. (További érvek és ellenérvek a HubPages kitűnő cikkében: Should a Murderer Make Money?)
Tanulhatunk-e ezekből a példákból?
Feltétlenül. A jogerősen elítélt bűnözők ilyen forrásból származó "bevételei" ugyanis valóban erkölcstelenek, valóban jogalkalmazói vagy jogalkotói gondolkodást igényelnek. Sajnálatos módon ebben az esetben nem gondolkodtak elég sokat a megoldáson - amit nem is várunk el egy "pokoli" bűnügyekből élő magazinműsor vezetőjétől, de a szaktárca nyilvánvalóan ennél felkészültebb is lehetne.
Vegyük észre, hogy a két fenti esetben az amerikai társadalom nem jogi, hanem erkölcsi megoldást keresett, és talált. Ophra felmérve a lehetséges felháborodást visszatáncolt a vélhetően százmilliós nézettséget hozó interjútól, és még a gátlástalanul hatásvadász műsorairól ismert Jerry Springert is eltántorította a gyerekgyilkos nő szerepeltetésétől az interneten terjedő bojkottfelhívás. Két olyan egyedi esetről van szó ugyanis, ahol minden épp erkölcsi érzékkel rendelkező ember elítéli, hogy a tettes pénzt keressen áldozatai halálából. De mi a helyzet az őt brutálisan megkínzó, szadista férjét meggyilkoló, tettéért 3 évre ítélt Puerto Rico-i nővel, aki a sztorijáért kapott pénzből fedezi a börtönből gyermeke taníttatását? Nos, az ő esetében nincs felháborodás a honoráriumért adott nyilatkozat miatt, a többség úgy véli, számára a börtön elég büntetés, és megérdemli, hogy így gondoskodhasson a családjáról.
Ráadásul - egyedi mérlegelés mellett - a jelenleg hatályos magyar jog alapján ma is büntethető lenne a pénzért adott interjúk egy része! Egyszerűen csak azt kellene igazolni, hogy az adott cselekmény jó erkölcsbe ütköző. Ha pedig létezik alkalmazható jogi megoldás, akkor mivégre az általános tiltások, melyek egyébként is betartathatatlanok? Miért a folyamat közepén akarunk beavatkozni? Csak nem azért mert ehhez felkészült hatóságokra, erkölcsi kérdésket mérlegelni képes médiumokra, megfelelő civil kontrollra lenne szükség? Lehet, de mindez egy már kihirdetése előtt több sebből vérző jogszabállyal sem megspórolható.
Végezetül álljon itt még két fontos szempont, amin érdemes elgondolkodni: egyrészt, ha Raffael Sándor akár meg is kapta volna az általa követelt ötmilliós szupergázsit Hajdútól, attól még egész életében börtönben marad. Igen, egy darabig talán több nápolyit vehetett volna a büfében, de ha jogerősen is életfogytig tartó szabadságvesztés lesz a büntetése, akkor ez az ötmillió semmit nem számít a "boldogsága" tekintetében. A Tvrtko által kifogásolt ügyekben ez javarészt így van, egy szándékos emberölés elkövetője nem fog hipp-hopp kisétálni nyilatkozni, pláne az abból kapott pénzből jachtot vásárolni.
Másrészt viszont hallani olyan hangokat is, melyek már messze nem csak a legsúlyosabb, életellenes bűncselekmények elkövetőit, hanem például Stohl Andrást is ilyen módon kéne "megregulázni". Maga a módosítási javaslat sem különböztet, en bloc a bűncselekmény miatt elítéltekről beszél, ami mindenképp hiba. Az kevéssé valószínű, hogy esetleg Damu Roland a neki most kinéző börtönéveket arra használja fel, hogy utat találjon Istenhez, és nagy sikerű könyvben hívjon fel mindenkit személyes példájával az erőszakmentes életre. De a már említett Stohl András esetében már sokkal hihetőbb lenne egy olyan profilváltás, ahol könyvvel, médiaszereplésekkel, nyilvános tevékenységgel agitál a színész a józan közlekedés mellett. Tegyük fel úgy a kérdést, hogy mikor hasznosabb Stohl, mikor szolgálja inkább a Vujity-Rétvári törvényjavaslatban előszeretettel emlegetett közérdeket: a Való Világ műsorvezetőjeként, vagy egy, a drogok és az ittas vezetés ellen kampányoló (és igen, akár ebből élő) közszereplőként?
