A másodrendű Németh Győző után egy héttel a Cozma-per elsőrendű vádlottja, Raffael Sándor is interjút adott a Magyar Nemzetnek. Mindkét interjú célja azonos: a vallomást kiegészítő üzenet a bíróságnak, amelytől kedvezőbb tényállás megállapítását és a várható büntetés enyhítését remélik a vádlottak és ügyvédeik. A két interjú sokban hasonlít egymásra, de mégis csak Raffaeléről gondoljuk azt, hogy érdemben segítheti a vádlottat a bíróság előtt.
Sokszor kerül elő blogunk olvasói kommentárjaiban, hogy Magyarországon nincs értelme médiakommunikációs eszközökkel befolyásolni a bíróságot, hiszen nálunk nincsenek laikus esküdtek, akiknek esetében ez – szemben a hivatásos bírói tanácsokkal – célravezető lehet. Németh és Raffael interjúja azt bizonyítja: a védelem mégis fontosnak tartja, hogy ebben a formában is összefoglalja, újraírja a vádlottak vallomását, és felkészítse a bíróságot a várható védőbeszédre.
Mi történt?
Marian Cozmát, az MKB Veszprém és a román kézilabda-válogatott tagját 2009. február 8-án hajnalban gyilkolták meg a veszprémi Patrióta lokál előtt. A segítségére siető sporttársait, a szerb Zarko Sesumot és a horvát Ivan Pesicet életveszélyesen megsebesítették. Az emberölés ügyében hét ember ellen emeltek vádat. A Veszprém Megyei Bíróságon hamarosan lezáruló perben pénteken az elsőrendű és másodrendű vádlottak, Raffael Sándor és Németh Győző esetében életfogytig tartó fegyházbüntetés kiszabását kérte az ügyész, míg a harmadrendű vádlott, Sztojka Iván esetében húsz év fegyházbüntetést indítványozott. A jövő héten a védőbeszédekkel folytatódik a per, majd első fokú ítélethozatal következik.
Ne legyen kétsége senkinek: a hasonló interjúkat soha nem egyedül a vádlottak adják, minden egyes újságírói kérdést ügyvédjük is elolvas, és minden választ ő hagy jóvá, s ha kell, ő írja át egyesével a mondatokat a vádlott perbeli érdekeinek megfelelően. A Cozma-ügy Velkei Tamásnak nyilatkozó vádlottjainak minden mondata mögött érződik védőjük hangsúlyos részvétele az interjú-folyamatban, minden állítás, érv, érzelmi elem a lassan lezáruló perben hamarosan következő védőbeszédeket készíti elő.
Mindkét interjú középpontjában egy-egy beismerés és egy-egy tagadás áll. Németh elismerte a terhére rótt életveszélyt okozó testi sértést, de cáfolta, hogy részt vett volna a román sportoló halálát közvetlenül okozó eseményekben. Raffael pedig magát a gyilkosságot is bevallotta, tagadva ugyanakkor, hogy szándékosan ölt volna. Mindkét vádlott cáfolta a velük kapcsolatban a sajtóban emlegetett védelmi pénzről és bűnszervezetről szóló feltételezéseket, és véletlenek összjátéknak nevezték, hogy aznap éjjel éppen Veszprémbe, és pont a Patrióta lokálba mentek szórakozni.
Az interjúk célja az is, hogy segítségükkel demonstrálni lehessen, a vádlottak megbánták tettüket, együtt éreznek az áldozatok családjával. A párhuzamok ezen a ponton érnek véget: amíg Németh Győző interjúja papírízű ügyvédi beadványra emlékeztet, és alkalmatlan arra, hogy bármit hitelesen közvetítsen a vádlott érzelmeiről, a Raffael-interjú ennél jóval ügyesebben és hihetőbben mondja el, mit gondol utólag az elkövető a gyilkossággal végződő verekedésről.
Németh Győző interjúját olvasva végig az az érzésünk, hogy a vádlott helyett ügyvédjének számítógépe volt a válaszadó fél. Érdemes újra elolvasni a beszélgetés következő részleteit, és elgondolkodni azon, hogy kimondhatott-e valaha is ilyen mondatokat az iskolázatlan vádlott:
- "Attól tartunk, hogy olyan ítélet születik, amely meghaladja az igazi cselekvőségünket. Félek, hogy példát fognak velünk statuálni."
- (Raffael) "információim alapján korábban is csak ügyvédi javaslatra nem nyilatkozott a szúrásról. Mint az tudható, ő többször is cserélt ügyvédet, s miután Kamarás Gábor helyett más védte, az új jogi képviselője tanácsára történt meg részéről a beismerő vallomás."
- „Marian Cozma tanúsított agresszív magatartást irányomban, igaz én is feléje. Ez a verekedés elkerülhető lett volna, a végkifejletért mindenki felelős."
Raffael Sándor interjúja ezzel szemben érdemeben tesz hozzá korábbi vallomásaihoz, úgy, hogy közben hihető, hogy az elmondottakat tényleg az elsőrendű vádlott nyilatkozza a riporternek. Az egész oldalas exkluzív interjúban a vádlott arról beszél, hogy orosz gengsztereknek vélte a Marian Cozma védelmére kelő kézilabdázókat, és csak miután megsebesült a verekedésben, vette elő kését. Véletlenek sorozatával magyarázza a történteket, ugyanakkor elismeri, hogy gyilkolt. Raffael hangsúlyozza, hogy nem szándékosan ölt, a kés véletlenül volt nála, így nem szándékosan szúrta szíven a kézilabdázót. Az ügy elsőrendű vádlottja azt is hozzáteszu: aki ismeri, az tudja róla, hogy nem lenne képes arra, hogy különösebb indok nélkül bárkit megöljön.
Korábban egyébként éppen Raffael volt az, aki a közvélemény (és alighanem a bíróság) számára is hiteltelenül változtatta meg vallomását. Nyomozati vallomásában ugyanis még az szerepel, hogy kés sem volt nála az ominózus éjszakán. Március 21-én a tárgyaláson azonban megváltoztatta a korábban általa elmondottakat, és azt vallotta, hogy a Patrióta lokál előtt egy támadólag fellépő, elébe "berobbanó alakot" véletlenül megszúrt. A megváltoztatott vallomás hiába tartalmazott valamiféle beismerést nem segítette Raffael védekezését. Alig képzelhető el, hogy bárki hitelesnek tart egy olyan esetleírást, miszerint az áldozat "berobbant" az elkövető elé, "belefutott a késbe", és a késelő "félelmében és védelmében" szúrta le. Az sem valószínű, hogy segített volna az elkövető jellemrajzán az a leírás, miszerint "ösztönösen a zsebébe nyúlt a késéért".
Ehhez képest a szombati Magyar Nemzet-interjú tartalmilag és nyelvileg is hihetően segíti Raffael védelmét. Fontos elem, hogy a vádlott elmondja, eddig korábbi ügyvédei tanácsára taktikázott, de most részletesen elmondja, hogyan ölte meg, bár nem szándékosan, a román kézilabdázót. Az interjú bocsánatkéréssel és részvétnyilvánítással kezdődik az áldozat családja felé:
- „Együtt érzek, együtt élek a család fájdalmával. Nem tudom elégszer elismerni: nagyon sajnálom, ami a történt. Eddig ügyvédeim elzárkóztak a média érdeklődése elől, nem tanácsolták, hogy nyilatkozzak, miközben én két éve szeretnék megszólalni.”
A legfontosabb üzeneteket tartalmazó mondatokról az olvasó elhiszi, hogy nem egy ügyvéd fogalmazványát olvassa:
- „Nem fogadtam meg semmilyen taktikát, egyenesen, élesben elmondtam a bíróságnak, ami történt.”
A vádlott az interjú utolsó kérdésére válaszolva profi módon üzen a bíróságnak:
- „Az évek számát tekintve itt, Veszprémben bármi előfordulhat, de én azért tettem vallomást, mert nagyon csodálkoztam a Veszprém Megyei Bíróságon, milyen korrekt, nem befolyásolja a tanúkat, nem csikar ki belőlük plusz terhelő vallomásokat. … Annak a megfogalmazásnak nagyon örülnék, hogy nem szándékos emberölést követtem el. Az évek száma nem is annyira fontos nekem, mint ez a mondat.”
Bár a zárómondat ennek ellenkezőjéről szól, az interjú egészéből úgy tűnik, hogy a védelem célja az életfogytiglani börtön elkerülése, és egy enyhébb, 15-20 éves büntetés elérése. Ezt a célt jól szolgálja az interjú, s nem lennénk meglepve, ha az itt megismert érvekkel a védőbeszédben is találkoznánk.
Nem tudhatjuk, hogy az egyébként is óriási kommunikációs nyomásnak kitett bíróság miként ítél majd a magukat a per végére „átpozícionáló” Némethről és Raffaelről. Egy biztos, még a kevésbé sikerült interjú is jobban szolgálja a vádlottak érdekét, mint az önkontrollját elvesztő, az agreszivitásra való hajlamát saját maga igazoló másodrendű vádlott kirohanása a vádbeszédet tartó ügyésznő ellen.