Bándy Kata esetében igen. Azt, hogy miben különbözött a két történet, pontosabban azt, hogy miért lett sokkal nagyobb visszhangja a pécsi gyilkosságnak, Munk Veronika kimerítően összefoglalta az Indexen: "Bándy Kata csinos, fiatal, a rendőrségnek dolgozó nő volt, a Facebook-generáció tagja, 'egy közülünk', akire már az eltűnésekor sok ezer ember lett kíváncsi. Az esetét övező óriási érdeklődést tovább fokozta, hogy úgy gyilkolták meg, ahogyan ritkán szokás gyilkolni. Az igazi hisztéria pedig azóta tart, hogy kiderült: a rendőrség szerint egy büntetett előéletű, drogfogyasztó cigány férfi ölte meg."

Mi történt?

Bándy Kata történetét úgy ismertük meg, hogy még nem tudtuk a végét. Barátai és családtagjai közvetlenül eltűnése után feltettek a képét a Facebookra, hogy aki látta, jelentkezzen. A szép és szimpatikus lány képét ezrek osztották meg. Nem tudtunk róla többet, mint hogy egy este hazaindult egy sörözőből, de nem jutott el a lakásáig. Bándy Katát tízezer ember „kereste” azáltal, hogy megosztotta a fényképet. A közösségi média ezen a ponton tulajdonképen részben átvette a nyomozó hatóságok munkáját, és a szerepe ezen a ponton egyértelműen pozitív: ha a pszichológusnő „csak” eltűnik, vagy elrabolták volna, hatékonyan – több nyelven - szétküldött képe segíthetett volna megtalálásában. Sok esetben maga rendőrség tanácsolja az eltűnt személy környezetének, hogy ilyen módon is próbálják keresni szerettüket.

A folytatás azonban jóval több kérdést vet fel. Anélkül, hogy kegyeletet sértenénk, azt mondhatjuk: amikor kiderült, hogy a rendőrségi pszichológust meggyilkolták, már épp annyira ismert volt rengeteg ember számára, mint egy filmszereplő. A történet túllépett a közösségi média határain, a mainstream része lett. Elkezdődött a hajtóvadászat, egy város kereste a gyilkost. A nyomozás a virtuális térben is folytatódott tovább.

A következő napokban számtalan, kétes hitelű információ jelent meg a közösségi oldalon és a sajtóban is. Egyszerű felhasználók és profi újságírók egyaránt írtak nemi erőszakról, több elkövetőről, utólag, autóval visszaszállított holttestről, lehetőséget adva ezzel különböző összeesküvés-elméletek gyártására. A Bándy-sztori iránti érdeklődés egyre nagyobb lett, amelyet egyrészt a bizonytalanság generált, másrészt a rendőrség kommunikációja is, amely szerint szűkül a lehetséges elkövetők köre, szorul a hurok. Pintér Sándor egy interjúban azt mondta: valószínűleg néhány napon belül elfogják a tettest, pedig a belügyminiszter akkor már alkalmasint tudta, hogy már megvan a gyanúsított. 

A közösségi nyomozástól a közösségi igazságszolgáltatásig?

A gyanú szerint Bándy Katát Péntek László ölte meg. A feltételezett gyilkost ma úgy ismerjük: P. László, mégis egy egész ország tudja a nevét, Facebook-adatlapja ugyanis nagyjából olyan gyorsan árasztotta el a netet, mint néhány nappal korábban Bándy Kata képe. Miközben a rendőrség még egy szót sem szólt, már tudtuk, hogy a férfi 26 éves, kelebiai, sok barátnője volt, és azt is, hogy cigány. Olyan információk, amelyeket a rendőrség vélhetően „a nyomozás érdekeire való tekintettel” még sokáig nem osztott volna meg a közvéleménnyel. Tekintsünk el a gyanúsított cigány származásával kapcsolatos hisztériának az elemzésétől, az egy másik része a történetnek, ráadásul Varró Szilvia a vitát elég egyértelműen rövidre is zárta. 

A történet kommunikációs elemzése szempontjából fontosabb körülmény, hogy akit érdekelt a bűneset, az részletesebb és biztosabbnak tűnő információt kaphatott a közösségi médiából, mint a szerkesztett sajtóból, s főleg a rendőrségi közleményekből. Az elmúlt évek bűncselekményei azt mutatják, a rendőrség egyelőre nem tud választ adni a Facebook-jelenségre. Hiába a monogramok, igen gyorsan kiderült, ki S. Ábel, ki a pécsi lövöldöző, vagy éppen ki volt a pécsi lövöldöző áldozata. A nyomozó hatóság úgy tesz, mintha kézben tartaná az információkat, és tőle függene, milyen részelt, mikor került nyilvánosságra. Meg sem kísérel senki az interneten terjedő értesüléseket kommentálni, vagy legalább az azokat megosztókat óvatosságra inteni a rendőrség Facebook- vagy Twitter-oldalain. Pedig lehet, hogy többet kockáztatnak,  mint egy egyszerű kommunikációs mulasztást.

Azt gondolnánk, a történet ezzel véget ért; lesz majd tárgyalás, ítélet, másodfok, börtön, amit a többség nem fog elég szigorúnak találni. Ehelyett a történet folytatódott egy – ha úgy tetszik – alternatív valóságban. Megjelentek a Facebookon az állítólagos tettestárs, a gyanúsított unokatestvérének adatai is. Ha ennek alapján a férfit az utcán azonosítják, nem biztos, hogy ép bőrrel megúszta volna.  Azóta is újabb – egyébként teljesen zavaros, elmebeteg – összeesküvés-elméletek születtek, amelyek jobbára magasabb érdekekről, elhallgatott tényekről, politikai szálakról szólnak, a lényeg az, hogy márpedig minket átvernek. Tény, hogy a rendőrségtől kiszivárgó, a hivatalos kommunikációnak ellentmondó, de legalábbis attól részben eltérő információk a konspirációs teóriáknak adnak újabb táptalajt.

Hogyan csináljunk pedofil bűnőzőt?

Érdemes felidézni egy idei esetet, amelyre a Nyugat.hu portál hívta fel a figyelmet: „Január 19-én bukkant fel a Facebookon egy felhívás, ami pedofil férfira figyelmezteti a szülőket, kiírva az illető teljes nevét. A ránézésre primitív írásjegyeket magán hordozó üzenet - kizárólag nagybetű, tobzódó felkiáltójelek - január 20-án villámgyorsan kezdett terjedni. Estére már 8 ezernél többen osztották meg a felhívást. "FIGYELMEZTETNI SZERETNÉK MINDENKIT! VAN FENN A FACEBOOKON EGY FÉRFI (**** **** NÉVEN). KISGYEREKEKNEK ÍROGAT, TALÁLKÁRA HÍVJA ŐKET! SZÉPEN KÉRLEK OSZD MEG,NEHOGY VALAMI BAJ TÖRTÉNJEN GYERMEKEINKKEL!!!" Ezzel az üzenettel számos gond van. Ha igaz a tartalma, akkor a rendőrséget kellene elsősorban értesíteni, hiszen érdemben és jogszerűen ők tudnak tenni bármit is. Sokkal nagyobb gond azonban, hogy pontos nevet is megad az üzenet készítője, amiből ráadásul több is található a Facebook-on. (De ha csak egy lenne, az is éppen olyan problémás.) Az illető célja tehát nem a figyelem felkeltése, a szülők figyelmeztetése, hanem a népharag rázúdítása a kiszemelt személyre. Szerettük volna megkérdezni az üzenet elindítóját, mi vezérelte, de egy frissen létrehozott, adatok nélküli profil szórja a figyelmeztetést, tehát nem lehet hozzá nevet, arcot rendelni. Már ennek intő jelnek kellene lenni a megosztók számára, de a legtöbben nem foglalkoznak ilyen aprósággal. … Hozzátesszük: a megosztók többsége jó szándékból nyomott rá a Megosztás gombra, de gondolkodás nélkül.. Semmi kétségünk afelől, hogy ha létrehozunk egy hasonló üzenetet a felhívást megosztók valamelyikének a nevével, akkor azt is több ezren osztanák meg ismerőseikkel, a "jó ügy érdekében". Akit pedig kabátlopási ügybe kevernek az nehezen mászik ki belőle. A pedofília viszont a legsúlyosabb bűnök között van, a megítélése alapján majdnem egyenrangú a gyilkossággal. A felhívást megosztóktól kérdeznénk: ha az ő nevüket pedofilként feltüntető üzenetet megosztaná ötezer ember - azaz ennyi ember összes ismerőse láthatná a felhívást, ami százezres nagyságrendű embertömeget jelent -, akkor ők vajon hogyan éreznék magukat? Mit tennének ez ellen? A felhíváshoz érkező hozzászólások között rengeteg a tettlegességet emlegető. Magyaráznák nekik, hogy nincs alapja az üzenetnek? Hogyan bizonyítanák?” A portál érdekes kíséreltet is indított egy pedofil gyanúba sodorható fiktív Facebook-felhasználó megalkotásával, bizonyítva, hogy egy ilyen akcióval csakugyan bárkit tönkre lehet tenni, sőt, veszélybe lehet sodorni akár az életét is.

Hiába gondoljuk az elméletek gyártóit komplett őrülteknek, a magyar közönség legkésőbb a móri mészárlás óta megtanulta, hogy ha a hatóságok megneveznek valakit vagy valakiket, hovatovább őket a bíróság el is ítéli, még nem feltétlenül lehetünk biztosak abban, hogy a valódi elkövetők koptatják a börtönök folyosóit. A Bándy-ügyben ráadásul az aktív közösségi szerepvállalás, az óriási nőtt nyilvános érdeklődés nyomás alá helyezte a rendőrséget, a tettest minél előbb szállítania kellett. Ez a nyomás azonban az elkövető kézre kerítése után sem szűnt meg: immár a vádhatóságot és a bíróságot is terheli. Mindez komoly felelősséget ró a médiára is, - nem csak a hagyományos sajtóra. Éppen ezért nem lehet elég, ha az igazságszolgáltatás szereplői hagyományos módon kommunikálnak. Amit a mainstream média nem engedhet meg magának, azt a közösségi média bőven elbírja. Bárki lobogtathat igaznak tűnő információkat, mindenkinek van olyan ismerőse, aki ismer valakit, aki biztosan tudja, hogy.

„Az igazság relatív, válasszunk közülük egyet” - mondogatta kaliforniai államügyészként James Woods a Shark – Törvényszéki ragadozó című sorozatban. Ha a magyar hatóságok nem értenek vele egyet, megfellebbezhetetlen tényeket kell felmutatniuk, egyértelműen kell fogalmazniuk, kihúzva a talajt az összeesküvők lába alól. El kell fogadniuk, hogy a közösségi oldalak korában a közvélemény tájékoztatása, az információk megosztása nem mehet tovább a hagyományos eszközökkel. Ha ugyanis az ő igazságuk csak egy lesz a többi közt, annak nagyobb a veszélye, mint ha megtudjuk, hogy P. Lászlót valójában Pénteknek hívják.

Hírszomj

A nyári uborkaszezon idején – más közéleti hírek híján – a sajtó nagyobb hangsúlyt helyez a bűnügyekre. Minél „jobb” a „sztori”, annál tovább lehet címlapon tartani. (Magyarország legnagyobb példányszámú napilapja, a Blikk ezzel került be a Guinness Rekordok Könyvébe, amikor Zámbó Jimmy halálát több mint 300 egymást követő napon tudta címlapon tartani.)
Egy történet akkor ér véget, ha lekerül a címoldalakról. Bándy Kata meggyilkolása néhány hétre adott elegendő muníciót, de aztán a fősodorból kikerült. A bulvársajtó egyik eszköze, hogy kreál magának egy másik sztorit, egy új Bándy-ügyet. Ilyen volt néhány hete a Máltán eltűnt magyar lány története, akiről mindössze egy napja nem hallott a rokonság, amikor a Blikk már dolgozott az új sztorin. Az akkor már emberkereskedelemről, prostitúcióról cikkező lap saját költségén utaztatta el a szigetországba az eltűnt lány édesanyját. Ugyancsak életben tartotta a sztorit, hogy a Máltán szintén akkoriban eltűnt orosz lányt holtan találták meg. Két napot nyert a botrányéhes bulvársajtó az eltűnt lány egymásnak ellentmondó Facebook-üzeneteivel. Aztán a lány előkerült, kiderült, hogy némi csavargástól eltekintve semmi sem történt. A lány él, a történet meghalt. 
Más a helyzet a Hajógyári-szigetről korábban eltűnt fiatalok esetében; a megannyi kérdőjellel tarkított történetek ugyanis megfelelő mennyiségű és minőségű információk hiányában fulladtak ki. Most, hogy a Vizoviczki-üggyel összefüggésben számos aktát leporoltak, a történetek folytatódnak, ezúttal annak reményében, hogy a kérdésekre megérkeznek a válaszok is. Annyi biztos, hogy a sajtó nem fogja őket elhallgatni.