Hétfő, november 7., 8:30
Fővárosi Bíróság, V. Markó u. 27.
B. László és társai (hűtlen kezelés)
A Baumag Szövetkezet 1995-től a banki kamatnál jóval magasabb hozamot ígérve gyűjtötte a pénzt. A piramisjátékszerűen működő rendszer 2003 végére összeomlott. A vád szerint a Baumag vezetői tizenháromezer kisbefektetőt károsítottak meg összesen negyvenmilliárd forinttal. Az első fokú bíróság hét évi börtönbüntetésre, a közügyektől kilenc évi eltiltásra és kilencmillió forint mellékbüntetésre ítélte B. Lászlót, a Baumag Szövetkezet alapítóját. A Fővárosi Ítélőtábla azonban hatályon kívül helyezte az ítéletet, az ügy aktái visszakerültek a Fővárosi Bíróságra. (cikk)
Hétfő, szerda, csütörtök, péntek, november 7., 9., 10., 11., 8:30
Fővárosi Bíróság, V. Markó u. 27.
K. Attila és társai (sikkasztás)
Az iratok ismertetésével harmadszorra is újrakezdődött a K&H-büntetőper újratárgyalása. Az elsőrendű vádlott nyáron interjút adott a Magyar Hírlapnak, amelyben arról beszélt, hogy az ügy haszonélvezői eddig sikeresen megúszták a felelősségre vonást, de a jelenlegi megismételt eljárásban ez változhat. A sikkasztással vádolt exbróker szerint az is ki fog derülni, kik azok az ügyfelek, akik tízmilliókkal, százmilliókkal vagy milliárdokkal gazdagodtak jogosulatlanul. A per 2003 óta húzódik. Idén kezdték újratárgyalni, mert a Fővárosi Ítélőtábla hatályon kívül helyezte a korábbi ítéletet és a bíróságot új eljárás lefolytatására kötelezte. (interjú)
Hétfő, csütörtök, péntek, november 7., 10., 11., 9:00
Fővárosi Bíróság, II. Fő u. 70-78.
L. Róbert + 6 fő (hűtlen kezelés bűntette)
Kezdődik az Il Ferro-ügy tárgyalása. Az autóreklámokról elhiresült cég a vád szerint sikkasztást, csalást követett el. 2006 júliusától 2007 áprilisáig az Il Ferro Kft. összesen 2.518 ügyféllel úgy kötött hasznosítási és reklámszerződést, hogy a vádlottak tisztában voltak azzal: a szerződésekben vállalt havi reklámdíj fizetési kötelezettségének a társaság egyáltalán nem, illetve csak két-három hónapig tud eleget tenni, mivel a cég hosszú távú működése nem biztosított. Az ügyészség szerint 2006-ban L. Róbert a gazdasági társaság bankszámlájáról több részletben több mint 500 millió forintot utalt át két, az Il Ferro Kft.-vel üzleti kapcsolatban nem álló gazdasági társaságnak, melynek képviselői az összeget készpénzben visszajuttatták L. Róbertnek, aki azt eltulajdonította. (cikk)
Kedd, november 8., 8:15
Fővárosi Bíróság, V. Markó u. 27.
F. Kálmán + 7 fő (hivatalos személy által elkövetett vesztegetés bűntette)
A vádirat szerint a VI. kerületben a közterület-felügyelők a kerékbilincsek fel- és leszereléséhez a Centrum Parkoló Kft. szolgáltatását vették igénybe. A cég ezért a tevékenységért bilincselésenként meghatározott összegű (14.400-15.000 Ft) szolgáltatási díjat kapott, így érdekelt volt abban, hogy a közterület-felügyelők minél több autóra tegyenek kerékbilincset. F. Kálmán, a Terézvárosi Közterület-felügyelet volt vezetője a Centrum Kft. vezetésével kötött megállapodás alapján minden hónap elején az előző havi bilincselések számától függően különböző összegű, ún. „ösztönzési pénzt” fogadott el, összesen több, mint 4,5 millió forint összegben. A vezető az átvett pénzből juttatott a beosztott közterület-felügyelőinek is. (cikk)
Kedd, szerda, csütörtök, november 8., 9., 10., 8:30
Pesti Központi Kerületi Bíróság, V. Markó u. 25.
Sz. Győző +3 fő (foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés vétsége)
A vádlottak meghallgatásával kezdődik a West Balkán-ügy elsőfokú tárgyalása. Az ügyészség négy szervező ellen emelt vádat a három halálos áldozatot követelő tragédia miatt. A vád szerint Sz. Győző, a West Balkán Kft. ügyvezetője, K. Tamás, a Noise Night Life-bulikat szervező cég főszervezője, Cs. József, a zenés rendezvényeket szervező DieselMusic 2010 Kft. nevében eljáró rendezvényszervező és H. István Ferencn, a Noise Night Life biztonságáért felelős cég illetékes biztonsági főnöke a tevékenységükre vonatkozó jogszabályok és előírások közül lényegében egyet sem tartottak be. A rendőrség a szerencsétlenség után nyolc embert gyanúsított meg, az ügyészség azonban négyükkel szemben megszüntette a nyomozást. Velük szemben az áldozatok hozzátartozói pótmagánvádas eljárást indítanak. (cikk)
Fővárosi Bíróság, V. Markó u. 27.
Kedd, november 8., 8:30
Markó Iván, Táncvilág Művészeti Szolgáltató Nkft. - Revizor kritikai portál (személyiségi jog)A balettművész azért perelte be a kritikai lapot, mert úgy látja: sérültek személyiségi jogai, amikor egy idén márciusi cikkben olyan sértő megállapításokat írtak róla, amelyek hátrányosan befolyásolhatják megítélését a magán- és színházi életben egyaránt. Különösen sérelmesnek találja a művész, hogy a cikk kétségbe vonja, hogy világhírű lenne. A művész azt kéri a bíróságtól, hogy kötelezze írásos elégtétel közlésére a Revizor portált, emellett pedig összesen kétmillió forint kártérítés megállapítására is igényt tart. (Ebből másfél millióra ő maga, félmillióra pedig a Táncvilág Művészeti Szolgáltató Nkft. lenne jogosult a kereset szerint.) (cikk) Bejegyzés a Petrocelli blogon itt olvasható.
Kedd, november 8., 8:30
Pesti Központi Kerületi Bíróság, V. Markó u. 25.
V. János és társa (lőfegyverrel visszaélés)
A volt szocialista politikus 2007-ben nézeteltérésbe keveredett egy biciklissel, és a vita hevében előrántotta kocsijából kis kaliberű forgópisztolyát, és azzal hadonászva fenyegette a fiatalembert. Első fokon lőfegyverrel visszaélés bűntette miatt egy év felfüggesztett börtönre és pénzbüntetésre ítélték a politikust. Ezt helyezte hatályon kívül a másodfokú bíróság, az elsőfokú bíróságot új eljárásra utasítva. (cikk) Bejegyzés a Petrocelli blogon itt olvasható.
Kedd, csütörtök, péntek, november 8., 10., 11., 8:30
Fővárosi Bíróság, V. Markó u. 27.
G. György és társai (különösen nagy kárt okozó csalás)
Folytatódik az erzsébetvárosi ingatlanpanama tárgyalása. A volt polgármester tanúként meghallgatott sofőrje több olyan konkrét esetről is beszélt az ügyész kérdésére, amikor nagy összegű készpénz átadását látta, vagy tudomása volt róla. A bíró szembesítést rendelt el a pénzátadásokról mondottakkal kapcsolatban. G. György elsőrendű és H. György másodrendű vádlott mindent tagadott. Az ügyészség bűnszervezetben elkövetett csalással, hűtlen kezeléssel, vesztegetéssel és hivatali visszaéléssel vádolja őket. Eközben a Fővárosi Ítélőtábla helyben hagyta a volt polgármester előzetes letartóztatásának megszüntetését, és lakhelyelhagyási tilalmat rendelt el vele szemben. (cikk) Bejegyzés a Petrocelli blogon itt olvasható. Pert kísérő blog itt olvasható.
Kedd, november 8., 9:00
Budaörsi Bíróság (tárgyalás a Pest Megyei Bíróság épületében!) XIV. Thököly út 97-101.
T. Ferenc és társai (több ember halálát okozó, foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés)
A Pyro-Technic Kft. törökbálinti fióktelepén 2004 augusztusában történt petárdarobbanás.Az ügyészség szerint a robbanás arra vezethető vissza, hogy megsértették a raktárépületnek és a raktározási szabályoknak a pirotechnikai tevékenység végzésére vonatkozó szigorú szabályait, valamint a raktárépületben engedély nélkül tároltak fekete lőport. A sorozatos robbanások következtében a tűzijáték-szolgáltatással és kereskedelemmel foglalkozó cég három munkatársa életét vesztette, további öt ember nyolc napon belül, egy személy pedig nyolc napon túl gyógyuló sérülést szenvedett. (cikk)
Szerda, péntek, november 9., 11., 9:00
Pest Megyei Bíróság, XIV. Thököly út 97-101.
K. Árpád és társai (előre kitervelten, aljas indokból, több emberen, részben tizennegyedik életévét be nem töltött személy ellen elkövetett emberölés bűntette)A kislétai emberöléssel összefüggő tanúmeghallgatással folytatódott a romák elleni támadásokkal vádolt négy férfi büntetőpere. A vádirat szerint a tiszalöki támadással négytagúra bővült csoport 2009. augusztus 3-ra virradó éjszaka a Szabolcs megyei Kislétán követte el utolsó akcióját. Célpontjuk egy gyermekét egyedül nevelő 45 éves nő volt. Az elkövetők előbb a családi ház ablakára, ajtajára adtak le lövéseket, majd eltalálták a lakás előterébe kijövő kislányt, és életveszélyesen megsebesítették. Ezután az épületbe behatolók több lövéssel kivégezték az ágyon fekvő nőt. (cikk) A pert kísérő blog elérhető itt. Bejegyzés a Petrocelli blogon itt olvasható.
Szerda, november 9., 9:00
Fővárosi Bíróság, V. Markó u. 27.
L. Árpád István + 2 fő ( hivatali befolyással üzérkedés bűntette)
A vád szerint az elsőrendű vádlott 2008 közepén azzal fordult az APEH-nál revizorként dolgozó másodrendű vádlotthoz, hogy az keresse fel és hivatalos eljárást színlelve "ijessze meg" az ő volt barátnőjét. Mondja azt, hogy az adóhatóság kapott egy levelet, miszerint a nő korábban kétezer vevőnek értékesített internetes cégén keresztül parfümöt mintegy 26 millió forint értékben, ami után nem vallotta be és nem fizette be az áfát, és emiatt vizsgálat indul a cége ellen. (cikk)
Szerda, november 9., 13:00
Fővárosi Bíróság, V. Markó u. 27.
dr. Molnár Csaba – Legfőbb Ügyészség (kártérítés)
Az ORFK volt osztályvezetője felperesként az ellene a Kulcsár-üggyel kapcsolatban indult büntetőeljárás miatt követel a Legfőbb Ügyészségtől kártérítést. Az állásából elbocsájtott volt rendőrtiszt polgári perben arra kéri a bíróságot, hogy kötelezze az ügyészséget csaknem 46 millió forint vagyoni és 4 millió forint nem vagyoni kártérítés megfizetésére. A bíróság januárban további bizonyítást tartott szükségesnek. (cikk)
Csütörtök, november 10., 10:00
Fővárosi Bíróság, V. Markó u. 27.
UD Zrt - Magyar Állam (személyiségi jog)
Másfél milliárd forintos kártérítési pert indított a Nemzetbiztonsági Hivatal (NBH) és a magyar állam ellen az UD Zrt. A cég szerint az őket ért tényleges kár 508 millió forint, a zrt. cégértéke pedig - amennyiért el lehetett volna adni az adatgyűjtési botrány kirobbanása előtt - 1,5 milliárd forint. A cég emellett személyiségi jogi pereket is indított, napi- és hetilapok, valamint kiadók illetve Laborc Sándor, az NBH volt főigazgatója, Szilvásy György volt titokminiszter és Dávid Ibolya, az MDF elnöke ellen. (cikk)