A Petrocelli blog történetében először új műfajt próbálunk ki. Blogunkat érdeklő szakmai kérdéseket tettünk fel három neves ügyvédnek, s a párhuzamos interjúkat szerkesztett formában közöljük. Természetesen, kedvenc témáink, a bírósági tárgyalások nyilvánossága és…
Amikor egy eleve ellenszenves vádlott a nyilvánosság előtt folyó eljárás végére még antipatikusabb lesz a közvélemény számára, és a hat év letöltendő börtön a büntetése, akkor nyilvánvalóan el kell gondolkodni, hogy mit rontottak el. Mi történt?Bűnösnek találta a…
Amikor egy jogi eljárásra készülve megtervezzük a jogi pr alapjait, sok tényezőt veszünk figyelembe. A legutóbbi bejegyzésben a nemzetközi korrupciós ügyek kapcsán elemeztük adott ország közvéleményének szerepét, külön is kitérve a szereplők nacionáléjára - most egy…
Vannak előadóművészek, akiknek az életműve nem kis részben az egyébként illegális könnyű drogok fogyasztására, propagálására épül. Közülük is kiemelkedik Snoop Dogg, akinek épp most rövidítették le a próbaidejét. Mit tud Snoop? Ennek próbálunk utánajárni.Mint oly…
Debreczeni Zita jogi képviselője a Bors című napilapnak olyan tartalmú "állásfoglalást" küldött a mai napon, amely szerint "kötetlen, személyközi kommunikációban beszédközeli írásmódban nem számít hibának a betűtévesztés és a helyesírás figyelembe nem…
Miközben egy-egy jogsértés, jogi eljárás kapcsán blogunk missziója egyértelmű: igyekszünk a jogi pr nyújtotta lehetőségeket számba venni, logikus rendbe foglalni, addig a parkolási szabálysértések ügye kellőképpen megosztotta a szerkesztőséget és szakértőket. Eddig ugyanis…
A BRFK két volt vezető beosztású főtisztjét hivatali visszaélés bűntette miatt tegnap próbára bocsátotta a Fővárosi Bíróság. A rendőrtisztek elsimították ismert személyiségek, politikusok közlekedési szabálysértési ügyeit. A döntés nem jogerős - ezért is kérdezzük…
Petrocelli a tárgyalótermek hőse, aki egy remek perbeszéddel bármikor képes védence mellé állítani az esküdteket. Nemcsak feddhetetlen ügyvéd, az igazság rendíthetetlen bajnoka, hanem kiváló stratéga, pszichológus és kommunikációs szakember egy személyben. Legalábbis így emlékszik rá az a több millió magyar ember, akik a 80-as évek elejétől követték a Magyar Televízió első amerikai tárgyalótermi sorozatát. Petrocelli neve 30 évvel később is szinonimája a sikeres ügyvédnek, aki nemcsak a tárgyalóteremben győz, hanem a nyilvánosság előtt is bebizonyítja védence ártatlanságát. Röviden: ez a jogi pr lényege.
Ezt a blogot olyan kommunikációs szakemberek és jogászok írják, akiknek szakterülete az Egyesült Államokban ma már önálló kommunikációs iparágnak számító Litigation Public Relations, magyarul a jogi pr. Petrocelli-képességű ügyvéd ugyanis Amerikában is kevés van, de vannak szakemberek, akik jogviták, perek során segítenek az ügyvédi irodáknak abban, hogy az ügyfeleik ne csak a bíróságot, hanem a szélesebb közvéleményt is meggyőzzék igazukról. Az Amerikában kidolgozott módszertan alapján a hazai jogi környezetben dolgozunk. Munkánk az ügyvédekéhez hasonlóan szigorúan bizalmi jellegű, ezért írásainkban nem érintünk olyan ügyeket, ahol köt minket a titoktartás. Ugyanakkor mi is számtalan érdekes jogesetről hallunk a bíróságok folyosóin vagy a médiában. Ezekről a néha szórakoztató, néha felháborító, néha tanulságos ügyekről mondjuk el a véleményünket a jogi pr-szakember szemszögéből.