Cselekményében és nyelvezetében egyaránt bukolikusan szép történet a március 18-ai Hevesi Megyei Hírlapból. A megyei bíróság ítéletét jóváhagyó ítéletében egyébként a Fővárosi Ítélőtábla 2,5 év fegyházra ítélte a történet főhősét.
Intézkedés kisbaltával: „Feljelentettél, te köcsög?”
A vádlott és a sértett, K. G. kömlői lakos első unokatestvérek. Közöttük a később tettlegességig fajuló affér azzal kezdődött, hogy a K. G. által felerészben tulajdonolt üzletházban hitelt is adtak, ezért a vevők hozzájuk pártoltak át a vádlott MB1 Rendezvényházából. B. Zsolt a bűntény előtt két nappal az üzletház parkolójában megfenyegette a sértett üzlettársát, T. T.-t, még az épülete felgyújtását is megígérte. A közelben tartózkodó K. hallotta a szóváltást, beleszólt a vitába, közölte a vádlottal, az épület az ő tulajdona is, nincs joga azt lángba borítani. B. kiszállt a kocsijából, kezében egy kisbaltával, azzal hadonászva kiabálta: el fogja töretni a kezüket és a lábukat.
K. G. a fenyegetést komolynak érezte, autójával Hevesre hajtott, és feljelentést tett a rendőrkapitányságon.
Kétnapra rá a vádlott részben beváltotta „ígéretét”. Fekete Mercedesével az üzletház előtti parkolóba hajtott. T. T. a boltból kiment B. Zsolt gépkocsijához, aki lehúzta az ablakot és megkérdezte: „Fel mertetek jelenteni?”. Az üzletben tartózkodó sértett is kiment. „Feljelentettél, te köcsög?” – fordult hozzá a vádlott. „Feljelentettelek, te rohadék” – jött az indulatos válasz. Ezzel az ügy verbális szakasza véget is ért. B. a kocsija ajtaját kinyitotta, kiugrott, és egy 40–50 centi nyél-, 15–20 centi fejhosszúságú kisbaltával kétszer a sértett feje irányába ütött.