Vannak "sablon" ügyek, ahol a közvélemény szinte mindig ugyanazzal a védekezéssel találkozik. A versenysportot mérgező és hiteltelenítő doppingvétségek gyanúja esetén ritkább esetben beismeréssel, többségében viszont tagadással és "maszatolással", a doppingellenőrök elleni támadással találkozunk. Ungvári Attila cselgáncsozó szervezetében januárban és februárban is tiltott szerre bukkantak - a megvádolt sportoló azonban teljesen új eszközhöz nyúlt: a nyilvánosság elé állt, visszatámadt, új felelőst keresett.
Mi történt?
A cselgáncsozó Ungvári Attilának januárban a bakui Világkupán, majd februárban a budapesti Hungária Kupán - utóbbin aranyérmet nyert - adott mintájában az ellenőrök doppinglistás anyagokat találtak. A B próbát Ungvári egy bécsi laborban végeztette el, az eredmény azonban megegyezett az A teszttel. Ezután szintén versenyző bátyjával, Miklóssal és edzőjükkel, Bíró Tamással együtt önkéntesen hazugságvizsgálatnak vetette alá magát, amely az ártatlanságát támasztotta alá. Ungváriék és az őket segítő Ruttner György ügyvéd azon az állásponton vannak, hogy a doppingszert Ungvári egyik magyar riválisa csempészte a versenyző italába.
BRFK ismeretlen tettes ellen aljas indokból elkövetett súlyos testi sértés kísérlete miatt indított eljárást, emellett párhuzamosan a cselgáncsszövetség is próbálja felderíteni az ügyet. Bár Ungváriék az elkövetőt nem nevezték meg, nyilatkozatuk alapján a sporttársadalom Taraba Sándor cselgáncsozót azonosította. Taraba e héten a rajta elvégzett poligráfos vizsgálatok negatív eredményeivel cáfolta az ellene felhozott vádakat, és ügyvédjével, Kőrösi Tiborral az oldalán Ungváriékat vádolta meg a doppingszer "italba csempészésével".
A közelmúlt nagy nyilvánosságot kapott doppingügyeit különböző módon értékelte a közvélemény, de egy dolog azonos volt bennük: a sportolók nem álltak elő egyértelmű magyarázattal arra vonatkozóan, hogy miként került tiltott szer a szervezetükbe, illetve miért nem tudtak megfelelő módon együttműködni a doppingellenőrökkel. Ami még fontosabb, hogy a felelősséget a "gonosz" Doppingellenes Világszervezet (WADA) embereinek céljaiban, módszereiben, viselkedésében jelölték meg.
Így tettek a sidney-i olimpián szerepő nehézatléták, Fazekas Róbert és Annus Adrián is, amikor előbbi elégtelen mennyiségű mintát adott a 2004-es olimpián, utóbbi pedig nem volt hajlandó magát az ismételt vizsgálatnak alávetni. Mindketten elveszítették az érmüket, és mindketten a WADA felelősségét, unfair eljárását hangoztatták. A tragikomédiába hajló ügyben (ahol például azért "nem vették észre" az őket otthonukban felkereső ellenőröket, mert a ház előtt az ellenőrök ellen tiltakozók bőgették motorjukat) az emocionális hivatkozási alap belföldi alkalmazása legalábbis nem volt esélytelen: erősebb-hatékonyabb sportdiplomáciával bíró országok ilyen véleményes ügyeket meg tudtak nyerni. 2008-ban két fehérorosz dobó is lebukott doppinggal, de jogi ügyeskedésekkel és a sportdiplomáciának köszönhetően megtarthatták érmeiket. A magyar Pars Krisztinán emiatt nem lehetett negyedik helyett második.
Még egyértelműbb volt a közvélemény vs. WADA leosztás Kovács Ágnes ügyében. Itt a mai kvázi sportminiszter Czene Attilával együtt a teljes szakmai és laikus nyilvánosság az úszónő ártatlansága mellett foglalt állást. Kovács nem adott pozitív mintát, de megszakította a vizsgálatot, szabálytalan volt, amit szintén doppingvétségként kezelnek. Az esetet követően visszavonult olimpikon ügyéről minden sportvezető, minden érintett az ártatlanság vélelmét hangsúlyozva nyilatkozott, tényként kezelve, hogy "Ági buta volt", becsapták, olyanokban bízott meg, akiben nem kellett volna - tehát nem használt tiltott szereket, nem manipulált és nem ilyen okból szabotálta a vizsgálatot, csupán az ellenőrök rosszindulata okán került bajba. Megvezették, becsapták, visszaéltek a naivitásával. Az üzenet belföldi alkalmazása sikeres volt: ma senki nem úgy tekint Kovács Ágnesre, mint egy doppingvétséget elkövető, csaló sportolóra.
(További pozitív esetek felsorolása a Magyar Antidopping Csoport honlapjának vonatkozó szekciójában található, innen is tudható, hogy az Ungvári-ügy után a vízilabdások is készülhetnek egyik csapattársuk pozitív mintájának "tálalására" - ugyanitt letölthető a 2011. április 7-én hatályba lépett, doppingellenes tevékenységet szabályzó új Kormányrendelet)
Ungvári Attila védekezésében az újszerű elem a "merénylet" jelleg, a versenytárs Taraba Sándor alig burkolt megvádolása azzal, hogy ő csempészet tiltott szereket Ungvári ételébe-italába, annak tudta nélkül, a pozitív doppingteszt és az azzal járó eltiltás kiprovokálása céljából. Ügyvédek és hazugságvizsgálók csatájává kezd alakulni a doppingvétség.
A "becsempészéssel" megvádolt Taraba Sándor válaszul két hazugságvizsgálatot is vállalt, és továbbra is állítja: nincs köze az ügyhöz, még akkor sem, ha az egyik vizsgálat egyik kérdésénél fiziológiai eltérést mutatott ki nála a hazugságvizsgáló. Amikor a poligráf szerint megingott, azt kérdezték tőle: meg tudja-e nevezni azt a személyt, akinek köze lehetett Ungvári doppingügyéhez. Taraba ügyvédje, Kőrösi Zoltán azzal magyarázta a gép jelzését, hogy a versenyzőnek van elképzelése, hogyan jutott Ungvári szervezetébe doppingszer: ő maga szedte be. Szerinte két embernek van köze a doppingoláshoz, a versenyzőnek és még valakinek, akit nem nevezett meg. Feltételezéseit úgy indokolta, Ungvári túl sokat fejlődött az elmúlt időben.
Ungvári ügyében a jelek szerint egy hatékony újítást sikerült elővezetni: a kéz kezet mos, összezáró, egymást fedező csalók klubja helyett egy reálisabb felelős megnevezésével próbálnak nem csupán a döntéshozók, de a közvélemény előtt is győztesek lenni. A korábbi gyakorlattól eltérően (és pont azok miatt a nyilvánosság számára sokkal szimpatikusabb módon) a valódi tisztázás igényét fogalmazzák meg üzenetként. Erre szolgál a (nem perdöntő jelentőségű, sokkal inkább kommunikációs és közvetett haszonnal bíró) azonnali hazugságvizsgálat is.
Poligráfos vizsgálatra kizárólag önkéntességi alapon kerülhet sor. Még hatóság részéről eljáró személy sem kötelezhet senkit arra, hogy hazugságvizsgálatnak vesse alá magát, továbbá ennek elutasítása esetére szankciót sem köthet ki. A vizsgálat kiindulópontja épp az önkéntesség, az, hogy a megvádolt személy önmaga bizonyíthassa, és akarja is bizonyítani ártatlanságát. A magyar büntetőeljárásokban a poligráfos szakvéleménnyel szemben ugyanazokat a követelményeket kell támasztani, mint a hagyományos (pl.pszichológiai) szakvéleményekkel szemben. Önmagában tehát nem bizonyító erejű, de alkalmas arra, hogy a hatóság képet kapjon a vizsgált személy szavahihetőségéről.
A 23/2003 (VI. 24) BM-IM együttes rendelet részletesebben rögzíti a vizsgálat menetét, dokumentálását, valamint az anyanyelv használatának kérdéseit is. A Legfelsőbb Bíróság is foglalkozott (BH. 1997/115) a poligráfos vizsgálat eredményének a büntetőeljárásban betöltött szerepével. Leszögezte, hogy a szabad bizonyítás elvének megfelelően a büntetőeljárásban szabadon felhasználható minden olyan eszköz, és bizonyíték amely a tényállás megállapítására alkalmas lehet, a hatóságok ezeket egyenként és összességükben szabadon értékelik, és ezen alapuló meggyőződésük szerint bírálják el.
A cselgáncsozók ügye az első olyan alkalom, amikor a doppingvétséggel vádolt sportoló nyílt sisakos küzdelmet folytat ártatlansága bizonyításáért, és ez az attitűd már önmagában döntő jelentőségű lehet a nyilvánosság vélekedésének kialakítása során.
Az ügybe bevont Taraba szintén komoly lépéseket tesz, hogy helytálljon a sajtónyilvános küzdelemben: a poligráf alkalmazása, a sajtótájékoztató, a legelső nyilatkozatokban már említett ellenverzió (Ungvári maga és "még valaki" tehet a doppingról) azt sejteti, hogy a két sportoló jelentős részben a nyilvánosság előtt fog csatázni, hosszabb ideig tartó üzengetésekre készülhetünk fel.
Jelen állás szerint azonban Ungvári Attila lehet az első olyan doppingvétséggel vádolt sportoló, aki a jogi pr eszközeinek alkalmazásával, új típusú védekezéssel, a nyilvánosság tervszerű és színes használatával nem csak a hivatalos eljárásban diadalmaskodhat, de a közvélemény szemében is ártatlannak ítéltethet - ellentétben "elődeivel", akiknek legfeljebb megbocsátott a nyilvánosság, vagy nem foglalkozott a sportolót ért vádakkal.
