Bizonyos esetekben egy büntetőügy vádlottjának az a jó, ha a közvélemény minél kevesebbet tud a bűncselekmény pontos körülményeiről - más esetben azonban (és kecskeméti gyermekotthon volt igazgatójának ügye is ilyen) a vádlott elemi érdeke, hogy részletes, differenciált információkat ismertessen meg a nyilvánossággal. (Frissítve: a bejegyzés alján olvasható a feljelentéstevő álláspontja is.)
Mi történt?
Tavaly februárban, az RTL Klub Híradója robbantotta ki a kecskeméti gyermekotthon körüli botrányt. Volt alkalmazottak és szülők fordultak a nyilvánossághoz, hogy felhívják a figyelmet az otthon nevelési módszereire. Elmondták és fényképekkel próbálták bizonyítani, hogy létezett egy szakszerűtlenül kialakított dühöngő, amelyet rendszeresen használtak is. Elmondták: egyes alkalmazottaknak teljesen természetes volt, hogy a dühöngő fiatalt bezárták ebbe a szobába, ha nem tudták megfékezni. Más dolgozóknak is felajánlották ezt a lehetőséget, de nem mindenki élt vele. Akkor K. Ildikó igazgató először azt állította, hogy nincs ilyen helyiség az otthonban, majd két nappal később a megyei vezetők elismerték a "gumiszoba" létezését. Azt mondták, három olyan eset volt, amikor bezártak ide fiatalokat, de szerintük - a volt dolgozók állításával ellentétben - soha nem hagyták őket magukra.
A nyomozás 2010 februárjában kezdődött. Szeptemberben gyanúsítottként hallgatták ki az intézmény igazgatóját, aki néhány nappal később sms-ben értesített minden médiumot, hogy az eljárás ellen éhségsztrájkkal tiltakozik. Akkor azt írta, célja megvédeni azokat a gyermekeket, akik tanulni járnak az intézménybe, és azokat a kollégáit, akik nap mint nap kénytelenek a magatartási anomáliákat produkáló kamaszok, fiatal felnőttek atrocitásait elszenvedni. Mivel sem a szakma, sem kollégái nem értettek egyet tetteivel, befejezte az éhségsztrájkot. Nem sokkal később - az októberi megyegyűlésen - a Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat úgy döntött, hogy fegyelmi eljárást indít ellene és az akkor már folyamatban lévő büntetőeljárás bejezéséig felfüggesztik állásából. Az asszonyt és 25 társát - az intézmény dolgozóit - személyi szabadság megsértésével vádolják - a volt vezető vádlottként is fenntartja, hogy helyesen jártak el, szerinte nem volt jobb megoldás. Büntetőperük a múlt héten kezdődött a Kecskeméti Városi Bíróságon. A múlt pénteken ismertetett vádirat szerint 2007 novembere és 2010 januárja között nyolc gyereket és négy fiatal, utógondozott felnőttet zártak be rossz magaviseletért a hatszor öt méter alapterületű, rácsos ablakú, bekamerázott szobába.
A hétfői tárgyalási napon a bíróság a volt igazgatónőt hallgatta meg, aki az ügy elsőrendű vádlottja.
Ez az ügy egy klasszikus "vacsoraasztal-téma", olyan kérdés, ami sokakat foglalkoztat, és a jellemzően egy irányba tartó, sokszor felszínes sajtótudósítások okán körülbelül hasonló véleményre is sarkallja a hírekből tájékozódókat. Az első, zsigeri reakció az nyílt ellenszenv az intézmény vezetője iránt, aki vádlottként igen komoly jogi pr-tevékenységet kell(ene) kifejtsen azért, hogy ezen változtatni tudjon. A zsigeri gyűlöletet ugyanis csak megfelelő mennyiségű és részletezettségű információ lehet képes megingatni.
Mint a korábban elemzett ügyekben, úgy itt is fontos hangsúlyozni: a vádlott olyan munkakörben dolgozott, olyan bizalmi és szakmai elvárások mentén végezte és végezné a munkáját, ami egy ilyen bélyeget nem bír el. Bár fontos, de nem elégséges cél az, hogy a büntetőjogi szankciókat elkerülje - ha a közvélemény szemében egy kegyetlenkedő, "gumiszobás" nő marad, akkor kevés esélye van a szakmájában elhelyezkedni.
Információk, háttér és bevonás
A legfontosabb feladat ezért a közvéleményt pontosabb, árnyaltabb információkkal ellátni, bevonni őket a szituációba, a vezető dilemmáiba, egyúttal pedig a felelősséget porítani, életszerűbb verziót felvázolni a "magányos kegyetlenkedő" igazgatónő profiljához képest.
Ez a törekvés látszik egyébként a vádlott bíróság előtt tett első vallomásából is. Miként árnyalja a képet K. Ildikó?
Külföldi előképek: elmondja, hogy az ötletet németországi tanulmányútja során gyűjtötte, elismerve ugyanakkor, hogy a megvalósítás során jóval kisebb büdzséből gazdálkodott, mint az ötletadó, külföldi intézmény.
Saját szakmai felelősség elismerése: az igazgatónő nem hárítja beosztottjaira a konkrét intézkedések felelősségét, hanem elismeri, hogy minden egyes elkülönítésről ő maga döntött.
Szélesebb felelősi kör: az egyetértő helyettesek és nevelőtestület kollegiális támogatása mellett kitér arra, hogy a megvalósítás terveire a Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat is szóbeli hozzájárulást adott, majd a fenntartó illetékesei a megvalósult "dühöngőt" személyesen is megtekintették, és nem kifogásolták.
Az állam felelőssége: a legfontosabb, bevonódást segíti mondatokat az állami mulasztás és forráshiány kapcsán fogalmazza meg. "Kevésbé tartottam veszélyesnek egy elkülönítő helyiséget létrehozni, mint semmit sem tenni", valamint súlyosabb bűnnek tartja a leszedálást, mint a személyi szabadság korlátozását. "Úgy gondolom, hogy ebben az esetben a legnagyobb jogsértést a magyar állam követi el". Itt olyan közös élményekre hivatkozik, mely alkalmas a közvélemény megértésének elnyerésére - valóban, a "cserbenhagyó állam" képe ma már egy mém, mindenkinek van ilyen tapasztalata.
A szoba célja: annak bemutatása, hogy a gyermekek nem büntetésből kerültek az elkülönített helyiségbe, hanem azért hogy ön- és közveszélyes magatartásukkal se önmagukban, se társaikban ne tehessenek kárt.
Pontosabb technikai részletek: az elkülönítés szabályainak ismertetése, a szoba kialakításának magyarázata (azért volt rács az ablakon, hogy ne törjék ki az üveget, ilyen módon megsebezve magukat az ön- és közveszélyes ápoltak) segíthet abban, hogy a kaloda képe helyett egy szegényes, de funkcionalitásában magyarázható helyiséget lássunk magunk előtt.
A megoldandó probléma azonosítása, az intézeti hétköznapok leírása: az ártalmatlan, csupán kegyetlen passzióból büntetett gyerekek képe helyett az igazgatónő (nem feltétlenül a legjobb példákkal egyébként) azt igyekszik bemutatni, hogy milyen esetek megoldására használták a szobát. A közvélemény immár egészen más szituációt lát maga előtt: "magukat vagy társaikat veszélyeztették, például megharapták, fojtogatták vagy ceruzával nyakon szúrták a többieket, bútorokat hajigáltak. Amikor valamelyik lakó őrjöngött, előfordult, hogy a többiek ijedségükben autoagresszív magatartást produkáltak, például a saját hajukat tépkedték..."
Tények, adatok, részletek
Az ügyben fontos részletek ismertetése során erősen adatolható, illetve hangulatfestő, a szereplőket bemutató közlésekre van szükség. Az indexen már bő két hónapja megtekinthető az a 45 perces dokumentumfilm, ami bevezet minket a fogyatékkal élő emberek, családjuk és a velük foglalkozók, rajtuk segíteni igyekvők világába. A Láthatatlanok című film részletesen megismerteti velünk a kényszerhelyzeteket és az alulfinanszírozott, elavult tömegintézményeket. K. Ildikó munkáját, feladatát, misszióját igazán úgy lehet keretbe helyezni, ha képes mindazt megmutatni, amiről ez a film is szól:
Mit tehetne még a vádlott?
Tekintettel arra, hogy a büntetőperben 12 tárgyalási napot tűztek ki, és az utolsó ülést október 4-ére tervezi a bíróság, K. Ildikónak kevés ideje maradt a közvélemény meggyőzésére. A rendelkezésére álló bő egy hónapban érdemes lenne minél többször és a laikusok számára minél érthetőbb módon elmondania mindazt, amit bíróságon már előadott. Ennek eszköze lehet akár egy nagyinterjú, amelyben részletesen bemutathatja milyen körülmények között dolgoznak a hasonló gyermekotthonok munkatársai, és milyen kevés lehetőségük van a korszerű pedagógiai módszerek érvényesítésére. Akár nyílt levelet is intézhet a gyermekvédelmi döntéshozóknak, amelyben a megfelelő infrastruktúra, korszerű lakásotthonok létrehozását sürgeti a gyermeknevelésre alkalmatlan, zsúfolt kastélyotthonok helyett. Az egyes tárgyalási napok után pedig újságírók számára is összefoglalhatja (ideális esetben ügyvédjével "munkamegosztásban") véleményét az elhangzottakkal kapcsolatban.
Egy biztos: K. Ildikónak a bíróság és a közvélemény ítélőszéke előtt egyaránt azt kell tudatosítania, hogy egy alapjaiban hibás gyermekvédelmi rendszerben kellett működnie, és ha őt elítélik, akkor a rendszer fenntartói és működtetői maguk is bűnösök.
≠≠≠
Frissítés: A kommentelők között megszólalt az ügy egyik érintettje, aki az intézményvezető elleni feljelentést tette. Hozzászólását ezen a helyen is idézzük, s neki is azt javasoljuk, érveit, álláspontját a nyilvánosság előtt is ismertesse! Az ügyről az ő szempontjából a detonator-detonator.blogspot.com blogban olvahatunk.
A cikk valóban jó lenne, ha a cikkíró előzetesen jobban tájékozódott volna! A Juhar utca ugyanis nem egy pszichiátriai intézet, hanem egy oktatási intézmény, ahova a gyermekeket egy szakemberekből álló Szakértői Bizottság vizsgálja meg előzetesen, hogy oktathatók.e!
Az elzárások nem a gyermekek ön- vagy közveszélyessége miatt történtek, hanem büntetési célzattal, hiszen a naplóbejegyzések szerint "visszafeleselt, éneklésével zavarta a többieket az alvásban" és hasonló okokból.
A minden pedagógiai végzettség nélkül ismerősi alapon kinevezett vezető által állított külföldi példák nemhogy nem léteznek, ellenkezőleg, nyugat-európában súlyos büntetés jár ilyesmiért.
Mint az ügybeni feljelentést tevő jól ismerem a történteket, minden vádlotti védekezés olyan hazudozgatás, amely csak a megvádoltatása után jutott a vádlott eszébe, addig, éveken át egy lépést sem tett e téren, kényelmesen alkalmazva a gyermek dühöngőbeli elkülönítését.
A saját rosszalkodó gyermekét sem zárja be órákra/napokra senki sem a kamrába, nemhogy egy értelmi fogyatékost, aki nem is érti, hogy miért történik vele mindez.
Mindent letagadott eleinte, csak a bizonyítékok hatására váltott át ezen "élharcossá" de nem elgondolkodtató, hogy csak ő egyedül, a gyógypedagógus szakma heves tiltakozását kiváltva?