A Tűzraktér-ügy régóta húzódó, a jogi pr eszközeit mindkét oldalon előszeretettel alkalmazó csata, végkimenetele pedig generális tanulságokkal járhat a csendrendeletek és szórakozóhely-bezárások kapcsán ütköző önkormányzatok és civilek számára. A II. kerületi teraszoktól a Zöld Pardonig, Erzsébetváros és Terézváros éjszakai hangerejétől a Sirályig és akár a Sziget Fesztiválig húzható az ív, melyen ez a történet nyugszik.
Mi történt?
A Tűzraktér 2005-ben indult, és lassan három éve költözött a VI. kerület egyik volt iskolaépületébe, a Hegedű utcába. Az éveken keresztül üresen álló, fővárosi és kerületi önkormányzati vegyes tulajdonú, részben műemléki védettségű ingatlant a Tűzrakteret működtető Art Sector Alapítvány bérli az Önkormányzattól. A kerület - a szervezet korábbi kulturális és civil törekvéseink elismeréseképpen - jelképes összegű bérleti díjat állapított meg, de a havi közel másfél millió forintos közüzemi díjak a Tűzrakteret terhelték. -Sikereiket a főváros is elismerte, 2010-ben Pro Urbe Budapest díjjal tüntette ki a kulturális központot, de megkapták a Kulturális Minisztérium miniszteri elismerését, és az EUROREGIO Innovációs Díját is.
Egy négyemeletes, több mint 3500 m2 alapterületű, megszűnt terézvárosi iskola ingatlanegyütteséről van szó, melyen az épületek állagának megőrzése céljából a Tűzraktér jelentős beruházásokat végzett. A Kerületi Önkormányzat mégis úgy döntött, hogy nem hosszabbítja meg a Tűzraktér vendéglátói szerződését, és a képviselő-testület 2011. február 24-i ülésén 2011. március 31-ével kiürítésre kötelezte az üzemeltetőket. Döntésüket gazdasági okokra hivatkozva indokolták.
'Terézváros önkormányzata nem kívánja ellehetetleníteni a kulturális műhelyek munkáját, ugyanakkor indokolatlannak tartja, hogy "gyakorlatilag fillérekért" adja bérbe a Tűzraktér Független Kulturális Központnak helyet adó Hegedű utcai épületet." írta a VI. kerületi sajtóközleményében, azt követően, hogy két LMP-s képviselő sajtótájékoztatón állt ki a Tűzraktér megmaradása mellett. A VI. kerület közölte, nem tartják elfogadhatónak, hogy "egy nagy lobbierővel rendelkező alapítvány" "zsarolja az önkormányzatot". Emlékeztettek arra, hogy az ingatlant eredetileg 2008-ban egy hónapra kapta ingyenes használatba az alapítvány egy nemzetközi kulturális esemény megrendezésére, majd a használat határidejét többször meghosszabbították. Tájékoztatásuk szerint az ingatlan műszaki állapota az évek során annyira leromlott, hogy elkerülhetetlenné vált a részleges felújítás. Az önkormányzatnak nincs elég pénze a felújítási munkákra, ezért döntöttek a pályázat kiírásáról. A konstrukció lényege, hogy a nyertes pályázónak kell az ingatlant saját forrásból felújítania, ám a költségek egy részét az önkormányzat bérbeszámítással visszatéríti. A bérleti díjat minimum havi 3 millió forintban határozták meg.
A civilek utcára vonulva tiltakoztak, az LMP parlamenti felszólalásban kelt a hely védelmére, Szőcs Géza kulturális államtitkár közvetítőnek ajánlkozott a kerület és a civilek vitájában, azt közölve: "A Tűzraktér nemcsak a nemzetnek, a nemzet fővárosának, hanem a kerületnek is fontos lehet", hozzáfűzve: a Hegedű utcában egy spontán, ösztönös, és ezáltal hiteles kezdeményezés jött létre. Ezzel ellentétben Terézváros előző vezetése által az Ötvös utcában sok milliárd forintból felépített művelődési ház "egy hatalmas, minősíthetetlen semmi"; árából a Tűzraktér évtizedekig működhetne.
Az eredménytelen pályázat után az önkormányzat úgy döntött, hogy alkotóházként működhet tovább a Tűzraktér, nem kell kiköltözniük. Az április elsején kihirdetett döntés nem hozott megnyugvást: a képviselők négy hét elteltével úgy döntöttek, hogy az alkotóház működtetésére a TERMA Zrt-t (Terézvárosi Kulturális Közhasznú Zrt) jelölik ki, azaz a civilek és az általuk szerzett szponzorok helyett az önkormányzat saját cége és saját forrásai igénybevételével működhetne tovább a hely - a civilek válaszul egy petíciót nyújtottak át a polgármester-helyettesnek, melyben arról nyilatkozott minden Tűzrakteres művész, hogy csak akkor marad a Hegedű utcában, ha az Art Sector is zöld utat kap.
Nyerészkedő despota vagy felelősen gazdálkodó, rendteremtő kerületi vezetés?
Az ügyben vitt profilokat vizsgálva egyértelműen tetten érhető a szándék a nagyon markáns labellingre - főleg a Tűzraktér részéről. A civilek a nyilvános tevékenységre koncentrálja fő erejüket, arra törekednek, hogy pár szóval, erős jelzőkkel leírható, kontrasztos képet teremtsenek - a nagyon negatív árnyalatokkal jellemzett önkormányzat és a közérdek, a kultúra oltárán áldozó alapítvány párharcát igyekeznek bemutatni.
Az önkormányzat jellemzése épp ezért homlokegyenest eltérő saját interpretálásukban, illetve a civilek oldaláról közelítve. Terézváros vezetősége a kezdetektől arra törekedett, hogy döntése mögé észérveket próbáljon állítani, a rend, a "gazdasági megfontolások" indokait sorakoztassa fel. Az értékes ingatlan financiális és szervezési szempontból hatékonyabb működtetéséről szóló üzenet azonban a kezdetektől falsnak bizonyult, nem működött.
Zátonyra futott a hideg fejű döntéseket hozó önkormányzat képe azzal, hogy a kerületi vezetés kommunikátorai a kezdetektől érzelmektől fűtött stílusban nyilvánultak meg. Amikor az Önkormányzat közleményében arról ír, hogy az alapítvány "képzeletük szülte történeteket felvonultató sajtóközleményt" adott ki, illetve "valószínűleg Klaus Wowereit sem veregette volna hátba Balla Zoltánt és Simor Ágnest, ha az Art Sector Alapítvány Berlinben élősködne az adófizetők pénzén", nem tesz egyebet, mint visszaigazolja a Tűzraktér állítását, miszerint személyes, illetve politikai okok alapján hoztak döntést.
A stílus mellett az ütemezés és a választott eszközök sem voltak alkalmasak arra, hogy a racionális döntéseket kommunikáló önkormányzat profilját mutassák be. Az utolsó pillanatban kiírt pályázat, majd annak sikertelensége, a "duplafenekű" döntés arról, hogy az alkotóház maradhat, de (korábbi, önnön pénz- és eszköztelenségét hangsúlyozó álláspontját cáfolva) az önkormányzat cége viszi azt tovább, szintén nem a szavahihetőséget erősítették. Ennél még valószínűleg a nyílt sisakos rendpártiság is többet hozott volna: a konzekvens üzenetet mindenki ugyanúgy értette volna - a kerület nem kíván egy alternatív alapítvány kezelésében hagyni egy ilyen fontos intézményt.
Kihez beszélünk?
A felek kommunikációjának értelmezéséhez mindenképpen számolni kell vele, hogy a Tűzraktér és a kerületi önkormányzat elsődleges célcsoportja nem azonos. Amíg az alapítvány a budapesti, alternatív kultúrát fogyasztó fiatal célközönséghez és az urbánus művészeti szcéna képviselőihez beszél, addig az önkormányzat az elöregedő kerület állandó lakosainak (azaz a helyi választópolgároknak) elvárásait akarja kitapogatni. Egyáltalán nem biztos azonban, hogy a kétféle társadalmi csoport véleménye, értékítélete ne alakítaná egymást. A terézvárosi nagymama számára fontos lehet unokája véleménye, a Tűzraktérben performanszt rendező kortárs művész pedig - a saját érdekében is - haljandó lehet tiszeletben tartani a környéken élők pihenéshez való jogát.
A kerület az első verbális konfliktusok után szimpatikusnak nehezen nevezhető hatalmi technikákkal próbálta "jobb belátásra" bírni az alapítvány képviselőit, ami szintén nem segítette kommunikációs pozíciójukat. Egymást érték a Tűzraktér adóügyi, ÁNTSZ- és tűzvédelmi vizsgálatai, rendőrségi látogatások, a Nemzeti Örökségvédelmi Hivatal ellenőrzése, valamint a kerület Kereskedelmi Osztályának rendőrökkel kísért akciója, amelynek során bezáratták a már kávézóként nem funkcionáló földszinti kiállítóteret.
Drogos huligánok vagy a modern kultúra apostolai?
A kettősség a Tűzraktér, illetve a működtető alapítvány profiljában is feltalálható, de az amatőr módon kommunikáló önkormányzat nem volt képes arra, hogy hasonló bizonytalanságot idézzen elő, mint amivel saját maga küzd. A közmegítélés jelenleg egyértelműnek mondható: a civilek a nyilvánosság tervszerű használatával, ügyes kommunikációval elérték, hogy a többség egy, az alternatív kultúra fontos szentélyét védő társaságként tekint rájuk.
Az alapítvány mindig is kiemelt figyelmet fordított a nyilvánosság elérésre. Magától értetődő természetességgel kezelik a közösségi médiát: a bezárásra vonatkozó első hírekkel szinte egyidőben elindultak a tiltakozó Facebook-csoportok, online petíciót és pénzgyűjtést kezdeményeztek. Ezen eszközök segítségével nagyszámú tiltakozót tudtak mozgósítani, amivel rögtön elérték, hogy az önkormányzat visszariadt a rapid lépésektől, és belement a tárgyalásokba, ami időt jelentett a tűzraktereseknek. A tervszerű közösségi média használat mellett a klasszikus média-kommunikáció eszköztárát is sikerrel alkalmazták.
A civilek a Tűzraktér agóniája kapcsán nagyobb figyelmet, széles sajtóelérést szereznek, mint azt a csúcson lévő kulturális központ korábban bármikor is tudott. A sorban távozó, vagy épp kitartó, de mindenképp egy irányba kommunikáló művészek képe erős fegyvertény volt a nyilvános küzdelemben. Ügyesen kerülték ki a politikai csapdákat is: a konzervatív polgármesterrel szemben ugyancsak konzervatív támogatókat vonultattak fel, kihasználva a kormánypárton belüli ellentéteket. Ennek legemlékezetesebb mozzanata a máskülönben szintén kulturális intézmények bezárásával foglalatoskodó fővárosi vezetés szóra bírása volt a Tűzraktér védelmében. Az alapítvány képviselői minden lehető alkalommal szóba hozták a Tarlós Istvántól kapott Pro Urbe díjukat, ügyesen elhallgatva, hogy arról még Demszky Gábor javaslatára az előző közgyűlés hozott döntést. Kérdéses azonban, hogy mennyiben használt az önkormányzattal folytatott tárgyalásoknak, hogy miközben az alapítvány egyik vezetője megegyezési szándékát hangsúlyozva "üzent" az önkormányzatnak, a Tűzraktér más képviselői éles hangon lemondásra szólították fel az illetékes alpolgármestert.
A kerület vezetését látszólag meglepte a jól szervezett tiltakozás. Önmagában az a tény, hogy a polgármesteri felütés után alpolgármesteri indítvány veszi el a működtetést, legújabban pedig már a jegyző kommunikál az ügyben, jól jelzi, hogy maguk is kellemetlennek, saját személyükre károsnak tartják az erőből hozott döntéseket magukhoz kötni. A kerületi vezetés a taktikázással és a következetlenséggel elérte azt, hogy a "kábítószerezős, bulizós banda" jól körülhatárolható társadalmi csoport számára ellenszenves képét nem tudta ráragasztani a civilekre. Nem véletlen, hogy immár épp a Tűzraktér húzná magára indirekt módon ezt a jellemzést, a másik oldal szájába adva azt, mert tudja, hogy a többség értékítéletével ez úgysem találkozik (vö: "azért állított meg, mert fekete vagyok?").
Mire számítunk?
Az önkormányzat kommunikációs terve lényegében összeomlott, az ügyet új stratégia villámgyors felépítése nélkül csak erőből oldhatja meg - ami jelentheti azt, hogy a Pesti Központi Kerületi Bíróság szeptember 20-án tartandó tárgyalásán az ő jogértelmezése kerekedik felül, de a nyilvánosságban vesztésre áll. Sőt, egy esetleg rá nézve kedvező bírósági ítélet sem változtathat azon a tényen, hogy a jelenleg uralkodó közvélekedés okán a mai közönség nem tér vissza az önkormányzati működtetésű alkotóházba, új látogatókat és új tartalmakat pedig nem lesznek képesek biztosítani. A kerület "hivatalos művelődési házát" működtető, a Tűzraktér működtetésére is kiszemelt önkormányzati cég ugyanis saját pályán is kudarcot vallott, ezt ilyen közegben csak tetézni tudja, hosszan tartó, kényelmes támadási felületet adva.
A Tűzraktér a bírósági eljárás alatt élni fog mindazon eszközzel, melyet működése, közönsége lehetővé tesz. Lesz őszi tiltakozás az utcán és az interneten egyaránt, lesznek figyelemfelhívó akciók. Ki fogja használni a korábban ellenzékben lévő mai kerületi vezetés előző ciklusban tett nyilatkozatait, melyekkel azt az intézményt támadták, mellyel most kvázi összeolvasztanák a Tűzraktért.
Nagy a valószínűsége persze, hogy a civilek elvesztik a jogi csatát az önkormányzat ellen, ám a nyilvánosság előtt nyerésre állnak. És ez sem kevés, ha más helyszínen újra akarják kezdeni.
